Beköszöntő - Bogyay Katalin, a fesztivál fővédnöke
Ha valami képes hagyománnyá válni, az bizonyság arra, hogy fontosat, egyedit és a közönség által érdeklődéssel fogadottat tesz. A budapesti Kortárs Drámafesztivált visszavárja a közönség és a szakma egyaránt. Mer újat, kísérletit, ismeretlent, vitákra indítót megmutatni, mer korunkról szólni a színház és a dráma nyelvén. Ez a fesztivál összekötő kapocs Magyarország és a világ között.
Beköszöntő - Szilágyi Mária, fesztiváligazgató
Tizenkét éve fogtunk neki először, nyolcadszor rendezzük meg az idén – és hisszük, hogy a Kortárs Drámafesztivál Budapest a megalapítása óta eltelt tucatnyi esztendőben (cseppet sem tucatelőadásaival) megtalálta helyét a hazai színházi életben, és a magyar színház fontos hírvivője lett Európa-szerte. Mert ez alapvető kettős célunk: a világ drámaírásának és színházának új, idehaza ismeretlen útjait megmutatni a hazai közönségnek és szakmának; és innovatív hazai alkotóműhelyeket bemutatni magyar és külföldi vendégeinknek.
Második hírlevél
Az idén nyolcadik alkalommal rendezzük meg a Kortárs Drámafesztivált, 2009. november 20. és 28. között. Éppen ebben az évben ünnepeljük a politikai rendszerváltás huszadik évfordulóját – a drámafesztivál tudományos konferencia és a témába vágó színházi előadások segítségével vet számot az elmúlt húsz évvel.
Első hírlevél
2009. november 20. és 28. között nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Kortárs Drámafesztivál. Nemcsak törekvéseink változatlanok, de struktúránk is: a 2009. évi Kortárs Drámafesztivál Budapest programja nemzetközi, magyar, felolvasószínházi és kísérő programblokkra tagolódik, emellett fesztiválklubunk is színes, határátlépő eseményekkel várja az érdeklődőket.
KDF 2009 Beharangozó
Az idén nyolcadik alkalommal rendezzük meg a Kortárs Drámafesztivált, 2009. november 20. és 28. között. Célunk változatlan: egyrészt az európai drámaírás és színház új, idehaza talán ismeretlen vagy sosem látott útjait, fejleményeit megmutatni a magyarországi szakmának és közönségnek; másrészt kortárs színházunk mozgását, változásait követve új, progresszív alkotóműhelyeket bemutatni magyar és külföldi vendégeinknek egyaránt.