Beharangozó

12. KORTÁRS DRÁMAFESZTIVÁL BUDAPEST
2014. november 28. – december 7.


2014 november 28. és december 8. között, 12. alkalommal kerül megrendezésre a Kortárs Drámafesztivál Budapesten, amely külföldi előadások, konferencia, workshop, felolvasószínház, kerekasztalbeszélgetés, koncertek mellett idén is, eredeti célkitűzéséhez híven a legfrissebb és leginspirálóbb színházi előadásokat, projekteket mutatja be magyar szemleprogramjában, amelyeket több mint száz, az elmúlt évadban és az idei évad elején bemutatott, hazai és határontúli előadás közül választott ki egy héttagú zsűri.

 


KDF 2014 Fesztiválklub

A 2014-es budapesti Kortárs Drámafesztiválon idén is lesz Fesztiválklub, november 28-tól december 6-ig. A klub idén nagyon speciális programmal jelentkezik, ugyanis a fesztivál önkénteseiből és gyakornokaiból alakult kreatív csapat szervezi, akik valamennyien felsőfokú művészeti vagy színházi képzésben vesznek részt.

A szervezők a fiatal színházi és művészgeneráció megismertetésére fókuszálnak. Olyan művészi kezdeményezések bemutatására vállalkozik, amelyek még Budapesten is csak szűk körben ismertek. A klub helyszíne a nemrég megnyílt Auróra közösségi tér (VIII. ker Auróra utca 11.) lesz.


Beköszöntő

Pintér Béla, Bodó Viktor, Mohácsi János, Zsótér Sándor, Horváth Csaba – mi a közös bennük? ... Mindegyiküknek látható lesz előadása a Kortárs Drámafesztiválon november 28. és december 8. között.

Ott lesz még többek közt, Kárpáti Péter és a HOPPart, Ötvös András húsos monodrámája, Fehér Balázs Benő rendezése a Színművészetiről, a Dollár Papa Gyermekei, Tengely Gábor és a kolozsvári GroundFloor Group korhatáros előadásai, Mikó Csaba Apátlanokja német kiadásban, a szlovák Sláva Daubnerová kritikusdíjas performansza. Meg persze jön sok színházi szakember 12 országból, lesz nemzetközi konferencia az önfenntartó kultúrateremtésről és színházi jövőképekről, szimpózium a kortárs magyar drámaírás jövőjéről, felolvasószínház, koncertek, fesztiválklubos őrületek az Aurórában. A részletekkel még a héten jelentkezünk!

a KDF csapata


FELHÍVÁS

A KORTÁRS DRÁMAFESZTIVÁL BUDAPEST felhívása
színházak és együttesek számára a fesztivál szemleprogramján való részvételre
 

Kedves Színházi Barátaink! Kedves Színházak és Együttesek!

Ha van olyan november végére vagy december elejére tervezett új kortárs előadásuk / előadásotok, melynek bemutatóját a fesztivál szemleprogramjára tudnátok időzíteni, és érdekli Önöket / érdekel Benneteket egy olyan együttműködési lehetőség velünk, melynek keretében mi biztosítanánk a premierhez a szakmai hátteret (az előadás angol nyelvű szinkrontolmácsolása vagy angol nyelvű feliratozása), promóciót a fesztivál PR-jában és marketingjében, továbbá a fesztiválra érkező külföldi szakemberek részvételét a premiereken, sürgősen jelentkezzenek / jelentkezzetek, és küldjenek / küldjetek minél több információt, esetleg már meglévő reklámanyagot a bemutatni kívánt darabról és a készülő előadásról a lent olvasható e-mail címre.