A 2013-as fesztivál szakmai beszámolója

11. Kortárs Drámafesztivál Budapest (KDF)
2013. november 27. – december 2.
Fókuszban a kortárs magyar dráma és színház


A 2013. évi, 11. Kortárs Drámafesztivál Budapest (KDF) középpontjában a magyar színház legfiatalabb generációjának bemutatása és megismertetése állt – ezt voltak hivatottak reprezentálni: a kortárs magyar színházi program és az ehhez kapcsolódó kísérő rendezvények.


A 7ora7.hu beszámolója a fesztivál zárónapjáról

"A fesztivál szervezőinek is muszáj volt sűríteniük, ahogy olvastam, mindösszesen egymillió forint állami támogatást kaptak. Több adófizetői forintot kellene erre szánni. Ennek fényében különösen nagy teljesítmény a fesztivál megszervezése, összehozása. A külföldi vendégek sok fontos kortárs előadást nézhettek meg az ajánlott és a főprogram keretein belül. Például Székely Csaba Bánya-trilógiáját. A remek, zsigerien filozofikus, martinmcdonaghosan európai, közben mégis kegyetlenül magyar és erdélyi történeteket Magyaroszágon először Csizmadia Tibor állította színpadra.


A hatodik nap programja

Mi vár ránk december 2-án?


19:00 Petőfi-Peer-Sediánszky-Koltai: TIGRIS ÉS HIÉNA (170')

Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Rendezte: Koltai Gábor M.

Bárka Színház

 


A 7ora7.hu beszámolója a fesztivál negyedik és ötödik napjáról

"A művészet politikus. Nem pártpolitikus, nem az ‘x’-et húzogatja helyettünk; az előadás, ha jó, ha izgalmas, kérdéseket vet fel, gondolkodásra késztet, aminek mentén döntünk, véleményt formálunk, állást foglalunk kérdésekben. Ez pedig politika. Az ember sem tud nem politikus lenni – és most nem a Parlamentbe reggelente becsekkoló emberekre gondolok. A színház nem számít arra a nézőre, aki megmondja, mi a véleménye. Ezzel gyorsan vissza is kanyarodtunk oda, hogy miért mellőz mindenféle valós politikát a közéletünk. Mert félünk tőle, mint disznó a késtől. Pedig."

"A KDF-re azonban, olybá tűnik, van igény: ha más nem, a vendégek lelkesen járogatnak az előadásokra, a szakmai beszélgetésen és az esti előadáson is látni ma megismert, vagy korábban is felbukkant arcokat. Ezzel pedig amit vállalt a fesztivál, csont nélkül teljesíti."


Az ötödik nap

A fesztivál december 1-jei programja:

 

11:00-13:00 - kísérőprogram

Generációváltás a kortárs magyar  színházi életben (?)

Kerekasztal színházi kritikusok és fiatal rendezők részvételével, Ugrai István vezetésével

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház – Galéria / Kávézó

a KDF és a Színházi Kritikusok Céhe közös programja

 

 

 

14:00 Gimesi Dóra: SEMMI (90')

Janne Teller azonos című regénye alapján

Budapest Bábszínház

Rendezte: Hoffer Károly

Budapest Bábszínház