Compagnia Pippo Delbono (IT):
Ez az ordas sötétség (Questo buio feroce)

Trafó, 2009. november 25-26. 20 óra
Budapest, IX. Liliom utca 41.

70 perc, szünet nélkül, olasz nyelven, angol és magyar feliratozással 
A november 26-i előadás után közönségtalálkozó, angol nyelven, magyar szinkrontolmácsolással.

Jegyvásárlás: +36 1 215 1600 és jegy@trafo.hu

 
galéria >>

Szereplők:
Pippo Delbono, Dolly Albertin, Gianluca Ballarè, Raffaella Banchelli, Bobò, Julia Morawietz, Lucia Della Ferrera, Ilaria Distante, Gustavo Giacosa, Simone Goggiano, Mario Intruglio, Nelson Lariccia, Gianni Parenti, Pepe Robledo

Díszlet: Claude Santerre
Fény: Robert John Resteghini
Világosító: Orlando Bolognesi
Hangosító: Angelo Colonna
Ügyelő: Alfredo Ghezzo
Díszlet-kivitelezés: Mattia Manna
Jelmez: Elena Giampaoli
Szervezés: Silvia Cassanelli és Elisa  Sirianni
Fotók: Gianluigi Di Napoli
A díszletet és a jelmezt a Theatre de la Place Liegi műhelye gyártotta
Írta és rendezte: Pippo Delbono

Produkciós partnerek:
Emilia Romagna Teatro Fondazione, Teatro di Roma, Festival delle Colline Torinesi, Théatre de la Place Liegi, Théatre du Rond Point Parigi, TNT Théatre National de Toulouse Midi-Pyrénées, Maison de la Culture d'Amiens, Le Merlan Scène Nationale de Marseille, le FAnal Scéne Nationale de Saint Nazaire

 

A Compagnia Pippo Delbono Ez az ordas sötétség (Questo buio feroce) című produkcióját hozza el a Kortárs Drámafesztiválra. Az előadás játék az idővel: vele és ellene – a létezés kiragadott pillanatait mutatja fel: hogyan hordozza magában az esendőség a hatalmassá válás lehetőségeit?, kérdezi, s közben a haldoklás nyilvánosságának problémáit firtatja: vajon misztérium és misztikum, vagy közzétett és lemeztelenített intimitás?

Az előadást Harold Brodkey-nak, a New Yorker publicistájának azonos című önéletrajzi könyve inspirálta, amellyel a rendező keleti útja során találkozott egy burmai falu üres könyvesboltjában, és amelynek odakallódott olasz kiadása éppen erre a titokzatos találkozásra várt. „Abban a könyvben, abban az utazásban felfedeztem a saját utazásomat, a saját történetemet. A halál gondolatát ekkorra már teljesen száműzték, különösen a nyugati országokból. A halál mindig a félelmet, veszteséget, a fájdalmat idézi fel, nagyritkán beszélünk róla úgy, mint tiszta és elmélyült tudásról, amelynek mégiscsak az élethez van köze” – írja Pippo Delbono a megrendítő találkozásról. E találkozás pedig saját, 1985-ben diagnosztizált AIDS-betegségének legyőzéséhez vezetett.

És ez Delbono esetében nem puszta marketingfogás, s nem is valamilyen önszuggesztív vagy evangelizáló szólam. Hanem éppen színházának lényege: a létezés törvényeit éli át és újra a színpadon, s ugyanennek a lehetőségét kínálja fel nézőjének is.

A Delbono által kialakított sajátos színházesztétika-munkamódszer kamatozik az Ez az ordas sötétség esetében is. Az előadás erős és intenzív képekkel operáló, magával ragadó performatív látványszínház, amely a szöveget csupán kiindulópontnak tekinti. Az előadás nem kérdez, nem állít semmit. Egész egyszerűen mesél. Dadogva, meg-megállva, szavakat, hangokat, képeket keresve, mégis szabatosan adja elő Delbono-Brodkey megrendítő vallomását. A halálba vezető mágikus utazás a közönségben generál kérdéseket; a nézőt különös, szokatlan lelkiállapotba ringatja. Így az Ez az ordas sötétség időtlen és mégis high-tech danse macabre, amely az utolsó pillanatok csodálatos (ön)teremtő erejét idézi meg, s egyúttal a hús-vér valóság földhözragadtságát is megsemmisíti. Mert nem a beteg ember szenvedését mutatja meg, hanem az élettől búcsúzó ember vágyakozását az élet iránt – olyan helyzetben, amikor ez már teljesen irreálisnak tetszik.

Pippo Delbono 1959-ben született az olaszországi Varazzében. Intézményes színházi tanulmányait megszakítva előbb a dán Farfa Társulathoz szegődött, majd Pina Bausch tanítványaként folytatta az útkeresést. A népszerű, ám korszerűtlen technikákat elvetve a rangtalan, mégis érvényes kifejezési eszközök után kutatott, s a Távol-Keleten talált rá önmagára – és arra a színházi formára, amelynek tartalma magától értetődő, amelyben az érzékiség még összhangban áll az érzékeléssel, amelynek  nincs  szüksége  a  szavak

folytonos egymásutánjára. Amelyben az élet is, a halál is feloldódik egy sikolyban, egy mozdulatban, egy néma és suta grimaszban. Amelyben a színpadra instruált emberi test jelenléte egy, a rendezőénél is nagyobb teremtő erő jelenlétét feltételezi. A 2009. évi wrocławi fesztiválon az Új Színházi Realitások díjával tüntették ki.