Hírlevél

 

 

Támogatóink:



Partnereink:


 


 


 

 

 

Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline

Az Örkény István Színház előadása

Helyszín: Örkény István Színház

Időpont: 2010. november 30., 19 óra

100 perc, szünet nélkül

Magyar nyelven, angol feliratozással

 


galéria>>




Szereplők:

Polgár Csaba, Szandtner Anna, Csuja Imre, Mácsai Pál, Széles László, Hámori Gabriella, Máthé Zsolt, Kiss-Végh Emőke, Balassa Jusztina, Darvas Ferenc, Héricz Anna, Csire Zoltán, Kocsán Bálint, Tóth Csaba

Fordította: Parti Nagy Lajos

Díszlet: Bagossy Levente

Jelmez: Ignjatovic Kristina

Dramaturg: Gáspár Ildikó

Asszisztens: Érdi Ariadne 

Rendező: Bagossy László.

Oktoberfesti zsongás, hullámvasút, mutatványosok, tömeg. Ott van Kasimir is, a sofőr, aki tegnap veszítette el a munkáját, és ma már képtelen jól érezni magát. Menyasszonya, Karoline úgy dönt, egyedül szórakozik tovább: megismerkedik a dúsgazdag Rauch kereskedelmi tanácsossal. Kasimir pedig összefut egykori kollégájával, aki az utóbbi időben bizonyos paragrafusok elkövetésére specializálta magát...

Bagossy László bölcsésztanulmányai elvégzése után 1995-ben kapott színházi rendezői oklevelet a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Azóta szabadúszó rendezőként több magyarországi, osztrák és német színházban is dolgozott, munkái több díjat is kiérdemeltek; legutóbb a Kasimir és Karoline nyerte el az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb rendezés és legjobb előadás díját. Színházi rendezései többnyire a letisztult, de kidolgozott és visszafogottságukban is erőteljes színpadi hatásokkal élő formanyelv és a világos, gazdag és friss gondolati tartalmak szintézisét valósítják meg. 

Az Örkény István Színház a jelentős drámai hagyományai feladásával mára musicalszínházként működő Madách Színház kamaraterméből alakult önálló színházzá 2004-től kezdődően. Névadója Örkény István (1912-1979) író és dramaturg, aki groteszk és abszurd drámáival az egyik legtöbbet játszott és legismertebb magyar színpadi szerzőnek számít Molnár Ferenc után, sőt annyiban felül is múlja, hogy utóbbiról még nem neveztek el színházat. Az Örkény átalakulását a jelenleg második ciklusát töltő igazgató, Mácsai Pál színész-rendező valósította meg: a minőségi bulvárt játszó színházból kimagasló képességű, megújított társulattal a kortárs drámairodalom és művészszínház újabb budapesti bástyáját sikerült létrehoznia. 

Ödön von Horváth az Osztrák-Magyar Monarchia szülötte, bécsi és müncheni világpolgár; szlovén gyökerei és Budapesten töltött néhány gyermekéve mellett is német nyelvterületen mozgott igazi biztonsággal. Darabjainak közép-kelet európai hangulata azonban otthonossá teszi őket a magyar színpadokon is, főként a válságos pillanatokra való reagálási lehetőségek idején kelendőek radikális társadalomkritikai hangütésük miatt.

Bár lenne mire reagálni, az Örkény Színház előadásában Bagossy László rendező mégsem direkten aktualizál, hanem egyetlen pompás és mindvégig kitartó ötlettel repít vissza a darab korába, hogy ne csak felelevenítse, inkább mai életre is keltse a darab snittekre szabdalt, pergő, rövid jelenetekből álló világát. A Darvas Ferenc békebeli füstös kabarékat idéző zongorajátékára megelevenedő müncheni Oktoberfest színes és bavúros képei fenntartják a nézői élvezetet, de a remek vizuális kompozíciókba illesztett stilizált jelenetek folytonosan az alakok drámai öncsalására koncentrálják a közönség figyelmét. Nincs kegyelem: a színészek érzékeny és pontos játéka, Bagossy biztos rendezői keze minden nosztalgikus külsőségről lehántja a lehántanivalót, és felmutatja a belső motivációk alantasságát vagy csak az ostoba és ma is érvényes, „ödön von horváthi” butaságát. Nem is lehet illúziónk, hiába kerekedik az előadásnak „boldog” végkifejlete.

„A stilizált színpadi világ nem egyszerűen a színészi játék és a befogadás legfőbb meghatározója, hanem Bagossy László rendezői koncepciójának esszenciáját is jelenti: ha úgy tetszik, a forma által (le)leplezve meséli el Kasimir és Karoline szerelmi történetének példázatán át mondanivalóját a világról, amelyben élünk. A stilizálás kulcsszava a különböző dimenziók és műfajok egymáshoz viszonyítása: sík és tér, kint és bent, jelen és múlt; (néma- illetve rajz)film és (báb)színház, (irodalmi) kabaré és (történelmi) parabola, komédia és tragédia stíluselemei keverednek és hoznak létre összhangot, a felszabadító játékosság jegyében.” (Miklós Melánia, Revizor)

„Nem politikai, nem történelmi, nem erkölcsi olvasat ez, hanem merőben vásári, illetve színházi. A rendező nem tolja előtérbe az értelmezését, nem emlegeti föl sem a harmincas évek elejének fasizálódó Németországát, sem hazánk mai állapotát. Ami mégis talál, az az elkerülhetetlen, szükségszerű véletlen számlájára írandó. A történet inkább az elemi emberi kapcsolatok különös változásairól, fordulatairól szól, mintsem az osztályviszonyok alakulásáról. A munkanélküliség lélekölő, érzéseket, kapcsolatokat pusztító hatásáról vásári egyszerűséggel, mélypszichológiai vájkálás nélkül beszél. Ahogy a szerző. A redukált színház redukált lelkeket mutogat.” (Zappe László, Népszabadság)