Hírlevél

 

 

Támogatóink:



Partnereink:


 


 


 

 

Dária Fehérová (SK)
 

A „valódi” kortárs dráma - Mindig (haraggal) nézni vissza?

A bársonyos forradalom évfordulója országainkban a szabadság ünnepe. Ugyanakkor, a ’80-as generáció tagjaként, nekem már nincsenek emlékeim erről az időszakról. Nem csak a mindennapi életben, de a színház világában sem tudom, hogy mi volt tűrt és mi volt támogatott, és nincs poszt-szocialista szindrómám, a szüleimmel vagy akár nővéremmel ellentétben.

Vagyis létezik a diákoknak, kritikusoknak, rendezőknek, és drámaíróknak egy generációja, akiket közvetlenül nem befolyásol a kommunista múlt. Mi vagyunk azok, akik néha azt mondják: „Ugyan már, húsz éve vége, mit kell ezen még mindig elemezni?” Ők azok az alkotók, akik igyekeznek aktuális és jelenlévő problémákra fókuszálni, amelyek az életük részei és nem néznek vissza.

Egy bizonyos drámaíró generáció még szükségesnek tartja a reflexiót a kommunista időszakra, de másként, vagyis közvetetten. Jóval nagyobb iróniával közelítenek a problémához, mint más drámáink, kialakítják, saját, mondhatom, hogy nem csak Szlovákiában egyedi stílusukat. Egyfelől, ezeknek a drámáknak nagy hátránya, hogy lefordíthatatlanok más nyelvekre, olyannyira hely-specifikusak. Másfelől, mi más ez mint poszt-kommunista szindróma, mikor engedik magukon elhatalmasodni  a múlt emlékezetét? Lehetséges egyáltalán kitörölni, vagy elfelejteni a történelemnek ezen részét, még akkor is, ha akkor még meg sem születtünk?